1995-ben a Lakatos iskolában az a gondolatunk támadt, hogy szervezzünk egy művészeti tábort valahol. Ezt a gondolatot tett követte. Az akkori osztályommal, 30 fővel indultunk és az osztály szülői munkaközösségének javaslatára Kemencére mentünk. Ebben a táborunkban még csak agyagozás és tájképfestés volt, egy kis kutatómunkával fűszerezve. Természetesen a túrázás és a sport nem maradhatott ki. Ennek az „osztálytábornak” a híre és jó hangulata elterjedt az iskolában és arra ösztönzött bennünket, hogy további ilyen típusú táborokat is szervezzünk, immár kibővítve a lehetséges táborozók körét az iskola felső tagozatára. Minden évben Magyarország legszebb tájait kerestük fel. Többek között Nagybörzsönyt, Ráróspusztát, Szurdokpüspökit, Szandavárt, Szarvast, Fadd-Domborit, Felsőtárkányt, Diósjenőt és Verőce-Csattogó-völgyet – ahová már 8 éve járunk vissza. Miért? Ez a táborhely lett számunkra a legideálisabb, mivel itt minden feltétel adott volt a színvonalas alkotómunkához ugyanúgy, mint a sporthoz és játékhoz.
A tábor gondolatából valóság lett, ami nem jöhetett volna létre a szakmailag képzett, velem együtt gondolkodó társaim, valamint olyan ifi-gárda nélkül, akik egy része már az induláskor is, mint gyermek részt vett a táborozásokon. Külön kiemelném azt a nagy segítséget, amit Garamvölgyi Béla festőművésztől kaptunk a művészeti technikák tervezésében és elsajátíttatásában. Így realizálódott az az elképzelés is, hogy az általa tervezett logóval - ami minden évben mást ábrázolt - szitázott pólókat kapjanak a gyerekek ajándékba.
A 20 év során a művészeti tevékenységek köre egyre bővült. A szakmai anyagokat és a tábor működéséhez szükséges eszközök minőségét és mennyiségét is folyamatosan fejlesztettük, gyarapítottuk. Ebben nagyon sokat segített a különböző pályázatokon nyert jelentős pénzösszeg.
A tábor varázsáról elmondható, hogy évente visszatértek a diákjaink, mert érzelmileg kötődtek hozzánk, egymáshoz, évekre-életre szóló barátságok, szerelmek szövődtek, első csókok csattantak el. Hoós Jenőnek, Garamvölgyi Bélának és a technika fejlődésének köszönhetően még sokáig vissza tudunk emlékezni a táborban eltöltött napokra, miközben nézegetjük az ott készített fényképeket, videókat.
Öröm volt szervezni, vezetni ezeket a táborokat, melyekben mindig számíthattam a táborvezetőség tagjaira, az iskolavezetésre, a szülőkre és nem utolsó sorban a táborozó ifikre és gyerekekre, akik a fegyelmükkel, örömükkel, szeretetükkel arra ösztönöztek, hogy minden évben újra szervezzem a táborunkat.