Eötvös Loránd Általános Iskola
és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Egészségnap 2016

Március 5-én, szombaton megtartottuk hagyományos egészségnapunkat. 

Reggel 8 órakor igazgató úr a Városgazda Utánpótlás Sportszakosztály edzőinek részvételével nyitotta meg rendezvényünket. Bemelegítésül vendégeink mindjárt meg is tornáztatták az ébredező ifjúságot. Volt nagy vidámság, amikor a pattogó zenére néhány lelkes tanár is betársult az ugrándozó fiatalokhoz. Természetesen ebből a jóból a kicsik sem maradhattak ki, fél 9-kor ők következtek.

A zenés-táncos megnyitó után az osztályok különböző állomások feladataiban vettek részt. Megismerkedhettek néhány gyógynövénnyel, a magyar konyha történetével, a modern táplálkozás 12 pontjával, az egészséges étkezés egyik fő elemével, a salátával. Többféle salátát kóstolhattak meg gyermekeink alsóban, felsőben egyaránt. De ha már ettünk, nem feledkezhetünk meg azokról a „fogas" kérdésekről sem, melyek a fogápolással kapcsolatosak. Az 1-2. osztályosok még sokáig nem fogják elfelejteni a hatalmas fogsoron bemutatott mozdulatokat.

Természetesen a sport sem maradt ki a délelőttből. Az alsósok a műfüves focipályán gyakorolhatták például a labdavezetést, míg a felsősök a küzdősportok alapjait tanulmányozhatták. Mindemellett bőven jutott játékos feladat is a délelőttre.  

A rendezvény zárása után a „városgazdák" egy-egy füzettel ajándékozták meg az egybegyűlteket. 

Az egészségnap programja korcsoportonként:

  1-2. évfolyam 3-4. évfolyam felső tagozat
1. Foci – Városgazda Társasjáték „egészséges” kérdésekkel   Vitaminsziget 
2. „Tisztaság fél egészség”  foci – Városgazda  A vitaminok jótékony hatása 
3. „Fogas kérdések”  Egészségtotó  Zöldségek, gyümölcsök 
4. Gyógynövények és teakóstolás  „Vitaminbombák” és zöldségkóstoló  Küzdősport - Városgazda 
5. Egészséges táplálkozás  Mozgás és egészség   Biztonságos közlekedés
6. Felelős állattartás és higiénia  Gyógynövények és teakóstolás   A magyar konyha története 
7.     Ciki a cigi   
8.     12 lépés az egészséges táplálkozás felé
9.     Sport 

A rendezvényről készült képek megtekinthetők a Facebook oldalunkon.