Törökmező a 80-as, 90-es évek egyik legkedveltebb tábora volt. A civilizált (budapesti) „Lakatos telepiek” itt tíz napra vad bennszülöttekké váltak. Itt nem volt luxus lakosztály, de volt 8 személyes katonai sátor vaságyakkal. Nem volt fürdőszoba, de volt lavór és mosdósátor. A víz nem a csapból folyt, hanem a patakban és kannákban kellett hordani az óriás üstbe, mely alatt sosem aludt ki a láng, hála érte az ügyeletes rajnak.
Nem volt angol illemhely, de volt tábori toalett, mely véletlenül minden évben az erdei vadak kedvelt ösvénye mellé került.
Nem volt medence vagy jakuzzi, de volt ötlet, fólia a sár számára, melyben remek iszapbirkózó-versenyt lehetett rendezni.
Szóval ez a tábor nem a kényelemről, luxusról, hanem a kitartásról, kalandról, végtelen vidámságról, összetartozásról és életre szóló barátságról szólt.
Az se volt baj, ha 10 napig esett, és az se, ha „afrikai hőség” volt. A programok sokszínűsége feledtette az időjárást, a körülményeket. A hagyományos események mellett – zászlófelvonás, szemle, kirándulás, portya, tábortűz – a kreatív fantáziának semmi se állta útját. „Utaztunk” naponta más-más országba, láttunk amerikai roncsderbit, részt vettünk „igazi” olimpián Görögországban. A képzeletnek határa a Hold és a csillagos ég volt, mely minden nap ébren talált minket, hiszen a sátrakban izgalmas beszélgetésekkel, a tűznél a másnapi program összeállításával telt el az éjszaka nagy része.
Vártuk, átéltük, szerettük. Szép emlékek, csodás napok, ifjúság, Törökmező!
